Malnas Turmix's Page

Valami halk nesz.. valami roppanás.. csak a Szíwem hullt darabokra.. semmi más..

HELLSING t

A Hellsing szó egy szervezetet jelöl, akik Angliát és a protestánsokat védelmezik a támadóktól, akik legtöbbször vámpírok, míg a Vatikán is rendelkezik egy hasonló csoporttal. Itt lép a képbe a történelem során sokszor emlegetett, ebből a szempontból nagyon is veszélyeztetett zóna: Írország. Ahogy a Belga: Királyok a házban című számában Boni és Fecó kaptak hajba, itt is sikerül markot fogniuk a szembenálló feleknek.

A történet szimpla és érhető, az első kötetben kötelezően elejtett kis „rejtélyekkel”, melyek a későbbiekben magyarázhatóak, hosszan kibonthatóak. A szimpla után a következő szó a közhely. A történetek ugyanis mind közhelyesek, melyeket sikerül olyannyira élvezhetően tálalnia a mangakának hogy annyira nem is tűnnek azoknak: Integra múltja például más sorozatokban lehet, hogy betette volna a kaput, annyira elcsépelt, itt viszont teljesen feloldódik az olvasás és amúgy az egész sebességében. Ez pedig nagy szó, hisz bár a szórakoztatás nagyjából ebből áll, itt mégis valami egyedit kapunk a sok újrahasznosításból. Filmszerűen pörgő képek, a szemek siklását semmi sem akadályozza, így a könyvet jó érzésekkel telítődve lehet letenni. Semmilyen művészi mélységet ne keressünk, ez a manga egy, a téma komolyságát teljesen más oldalról visszaadó, poénoktól sem mentes történet fiataloknak.
A karakterek sem túlírtak: Alucard tetszeleg a vámpír főhős szerepében, nagy kalapjával, kabátjával és szemüvegével egyből felismerhető, ami nem hátrány a későbbi, mangától eltérő dolgok piacra dobásánál. Viselkedése teljes mértékben kielégítő, jól lehet szórakozni rajta, beállásai már annyira kifacsartak és furák, hogy egyből szimpátiát ébreszt. A többiek is, mint Integra jól beleillenek a képbe, említett szimpátiánkra ő is esélyes.

A Hellsing nagyon szépen megrajzolt, néhány torz alaktól eltekintve tetszetős munka. A női fejeket tipikusnak mondanám, mármint tipikus mangásnak, hisz nagy szemekkel és mellekkel vannak megáldva. Ez mégsem riasszon el senkit, mert bőven benne van még a jóízlésnek nevezett halmazban. Apropó, ha már a mellek is meg lettek említve, az új vámpírcsaj katonai inget hord valamilyen durvább anyagból, mégis olyan tökéletesen domborodik a melle, hogy öröm nézni. Tartalmazza tehát a mainstream manga tipikus jegyeit, és ezen nem kell meglepődni. Ugyanezt felerősítik a szereplők pózai, melyek amolyan mangásan elnagyoltak, a torzítás pedig ilyen esetekben mindig nagyon jól jön. Gondolok itt most az olykor előforduló térdig érő kezekre, vagy fej nagyságú tenyerekre, melyekről a cool szó jut először eszembe, amit én magam soha sem használnék. A fülszövegen azonban ott van, na jó, igazából a coolness szó olvasható ott, de egy kutya. Még szerencse, hogy nem valami elgondolkodtató drámáról van szó ugye, hanem egy könnyed történetről.

Ütközéspont az olvasói életkor. Ha általános iskolás gyerekem lenne, biztos nem adnám a kezébe. A vér mennyisége itt is már átlépte azt a küszöböt, amit még a manga lapjai magukba szívnának. Amikor először kézbe vettem, alul szivárgott egy kevés, az első olvasás után pedig egy ideig ömleni kezdett belőle! Két helyen van feltüntetve a korhatárjelzés: egyik a tizenkettes, másik a tizennégyes kort jelöli meg, tehát itt is megoszlanak a vélemények. A tizennégy a reális, bár szívem szerint a tizenhatost is megszavaztam volna.

A magyar kiadásról még annyit, hogy védőborítóval ellátva jelent meg, a fordító pedig kiváló munkát végzett. Helyesírási hibák száma elenyésző, a szófordulatok pedig nagyon élőek, ebből a szempontból is öröm olvasni. Egyedül azt nehezményezem, hogy a fejezetzárás miért az END szócskával van rendre megoldva, erre ott van például az egyik olyan speciális és ritka szavunk, mint a Vége.

Összességében a Hellsing egy élvezetes olvasmány, mely szórakoztatni akar, és ezt kiválóan teljesíti is. Bőven van annyi az első kötetben, hogy érdemes legyen tovább gyűjteni!

Asztali nézet